2010. november 22., hétfő

Vajas keksz

Elfogyott a kekszes dobozból a gyömbéres keksz, még szerencse, hogy hoztunk Anyukáméktól pár szem mézeskalácsot, így át tudtuk hidalni a mai napot addig, amíg nem készült el az újabb adag. Megsüthettem volna gyorsan délelőtt, de Marcitól már több komoly megrovást kaptam, amiért nem vártam meg a tésztagyúrással, úgyhogy most megvártam, és délután gyúrtuk.
A recept Kicsi Vútól van, ezúton is hálásan köszönöm! Ő kifejezetten karácsonyi kekszet készített, mi csak olyat, ami szívesen fogy a kekszesdobozból, ezért nem díszítettük olyan szépen, mint ők, és a karácsonyi formák mellett nálunk lett nyuszi, kacsa, gomba, pillangó, virág, ami épp megtetszett.
A recept nagyon egyszerű:
25 dkg puha vaj (én most szerencsére kaptam igazi vajat, de csak 20 dekásat, így 20 deka vaj + 5 deka margarint használtam, de úgy érzem, ez nem rontott az ízén)
25 dkg cukor
2 tojás
50 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
csipet só
A hozzávalókat összegyúrjuk:



Mint látható, természetesen az utolsó pillanatokig Marci gyúrta :) Utána elment edzésre, és amíg ott volt, majd utána itthon a leckéjét csinálta, addig a tészta a hűtőben pihent. Ez nagyjából két órát vett igénybe. Utána kinyújtottuk, és mindenféle kiszúrókkal kiszaggattuk.



Végül 160 fokos sütőben kb. 14 percig sütjük. Azt tapasztaltam, hogy akkor jó kivenni, amikor még azt hinnéd, hogy picit nyers, picit puha a teteje. Megszikkad egy kicsit, és finom omlós lesz.
A végeredmény összesen 116 db különféle alakú keksz, plusz a sütés közben elcsent és a kuktának munkadíjként adott darabok :) Igazi, finom vajaskeksz-ízű süti.


3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy sikere volt! Látom neked is szorgalmas kuktád van.:) Gondolom tudja, milyen jó dolga van egy ekkora mindig tele kekszes dobozzal!:)

    VálaszTörlés
  2. Igen, köszönöm, már az egyik doboz ki is ürült, és a kukta közölte, hogy minden étkezés után ezt fogja enni édességnek :)

    VálaszTörlés
  3. Bendikének ez a mai meglepi az adventi naptárban :) Együtt fogjuk szaggatni :)

    VálaszTörlés