A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepek. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 8., péntek

Tegnapi szülinap

Csak két képet hoztam, tegnap szülinapot ültünk, Párom töltötte be a soron következőt. Nem akartam nagy vacsorát csapni, de azért a kicsiből szerettem volna kihozni, amit lehet, így aztán így nézett ki az ünnepi asztalunk:

Egy halom magvas péksütemény, sajttál és sonkatál főtt tojással, tálkákban feldarabolt zöldségek, körözött, virág, felnőtteknek fehérbor, gyerekeknek narancslé. Az ünnepelt vegetáriánus, a sonka és szalámi a többiek kedvéért van. Vacsora után pedig jött a torta:


Majdnem ugyanolyan, mint Marcié volt, de emeletes, és az emelet belül túrókrémes. Szerencsére Regő szülinapja óta van kisméretű tortaformám, így az eredeti receptben található mennyiségeket megmásfélszereztem, és egy normál méretű meg egy kicsi tortát sütöttem, a nagyot a narancsos krémmel töltöttem, a kicsit túrókrémmel, egymásra pakoltam, díszítettem és ennyi. Finom, még van belőle :)

2010. december 31., péntek

Tündi pogácsája

Kicsit kipihentem a karácsonyt és lassan gyógyulunk is, ami azon is nagyon jól látszik, hogy ma már főztem is, most meg épp pogácsát sütök. Szilveszterkor nálunk nincs nagy lakoma, nem eszünk pezsgős malacot, és nincs külön éjféli étkezés sem. Ebédre valami teljesen átlagos, hétköznapi ételt eszünk, arra azért figyelek, hogy szárnyas ne legyen - valószínűleg valami húsmentes lesz, így biztosan elkerüljük a szárnyast :) - vacsorára pedig leveles tésztában sült virslit készítek évek óta, hideg salátákkal: tejszínes kukoricasalátával és hagymás krumplisalátával. Újévkor pedig lencsét eszünk.
Amit viszont igyekszem hagyományosan elkészíteni, az a pogácsa és/vagy sajtos, sós rúd. Idén Tündi barátnőm pogácsareceptjét választottam, a kislánya a bizonyíték rá, hogy mennyire finom, ő ugyanis imádja :)
Hozzávalók:
1 dkg élesztő
1 dl tej
pici cukor
40 dkg liszt
1 púpos teáskanál só
25 dkg margarin
20 dkg reszelt sajt
1 kis pohár tejföl
2 tojás
Az élesztőt a meleg cukros tejben felfuttatom, közben összekeverem a lisztet a sóval és elmorzsolom benne a margarint, majd hozzákeverem a reszelt sajt 2/3 részét. Ezután jöhet az élesztős, cukros tej, a tejföl és a tojás. Nekem ez a mennyiség nagyon lágy lett, de valószínűleg a tejet és a tejfölt nem pontosan mértem, így gyúrtam még hozzá lisztet.
Ha ez megvan, kinyújtjuk, majd félbehajtjuk és 10 percig letakarva pihentetjük. Ezt még kétszer megismételjük, harmadszorra 20 percig pihentetjük. Amikor ez is letelt, körülbelül egycentisre nyújtjuk, megkenjük tojással, megszórjuk a maradék sajttal és kiszaggatjuk. Én előbb szaggattam, aztán kentem és szórtam.

Sütési hőfokot és időtartamot nem adott meg Tündi, így megpróbálkoztam egy általában megfelelő 180 fokkal, így majdnem 40 perc alatt sült ki egy tepsi pogácsa, pedig közben még kicsit feljebb is húztam, amikor láttam, hogy lassan sül. A másodikat már 190 fok körül sütöm. Nagyon finom lett! Kívül ropogós, belül omlós, isteni!

2010. december 23., csütörtök

Borhabtorta

Ez már szinte saját receptnek mondható, körülbelül 8-9 éve írtam le az akkori Nők Lapja C@fé oldalról. Nagyon finom, könnyű torta, díszítéstől függően ideális a szüreti időszakra, de karácsonyra is. Gyerekek is fogyaszthatják, mert a bort felforraljuk hozzá, így az alkohol elillan. Hozzávalók:
A tésztához: 
3 tojás
6 dkg liszt
6 dkg cukor
1 ek. olaj
A tojások sárgáját a cukor 1/3 részével habosra keverjük. A tojásfehérjéket a maradék cukorral kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukros tojássárgáját, óvatosan a lisztet, majd az olajat, és egy kapcsos, kerek tortaformában előmelegített, közepes sütőben megsütjük, és a formában hagyjuk kihűlni.
A borhabhoz: 
4 tojás sárgája
5 dkg liszt
4 dl félédes vagy édes fehérbor
20 dkg cukor
egy fahéjdarabka
8-10 szem szegfűszeg
2 dkg zselatin
1 dl víz
6 dl tejszín
A tojások sárgáját a liszttel és kevés borral simára keverjük. A maradék bort a cukorral, a fahéjjal és a szegfűszeggel felforraljuk, a lisztes-boros tojássárgájához szűrjük, és együtt sűrűre felfőzzük, majd lehűtjük.
A tejszínt kemény habbá verjük. A zselatint a vízben felfőzzük, és még forrón a tejszínhabhoz keverjük. A kihűlt krémet összekeverjük a zselatinos tejszínhabbal.
A borhabot a tortaformában hagyott tésztára öntjük és egy napig hűtőben dermedni hagyjuk. Tetejét dióval, szőlőszemekkel, kakaóporral, fahéjjal díszítjük. Én holnap csillag alakúra kivágott sablonnal, fahéjas porcukorral fogom díszíteni, ez lesz a szentestei vacsora utáni desszertünk.
Ezzel a recepttel kívánok minden kedves olvasómnak, követőmnek és erre járónak szép és boldog karácsonyi ünnepeket!